Atlantisztól napjainkig 

2019.12.16


A jelen időszak és az elmúlt évek mind végig azt tanították nekünk , legfőképp azt mutatva hogy tegyük le legrégebbről hozott léleksérüléseinket. Végre oldozzuk fel magunkban mindazt amelyet ezer évek óta hordozunk magunkban.

De még mindig úgy érzem hogy itt a jelenben még mindig nagyon sokan nem tudnak egyszerűen szembenézni önmagukkal, a múltjukkal.  

Minden ember életében eljön egyszer az- az időszak amikor szembe kell néznie a múlt tetteivel és annak következményeivel. Ez most sincs másképpen. Réges -régen még mikor megkezdtük a földön első életeinket Lemúriában és az előtt akkor még a lélek nem szerzett sérüléseket, lelki sebeket, lenyomatokat. Úgy szólván még egység volt. Táncoltunk a tűz körül és együtt rezegtünk a földdel , a holddal, a nappal, együtt rezegtünk a természettel. Aztán mikor bezártuk ezeket a köröket, úgy döntöttünk még oda fönn, hogy több tapasztalatra van szükségünk és elindultunk egy végtelennek tűnő utazáson.Atlantiszba érkeztünk meg mikor még földi paradicsom volt, és a lélek még teljesen össze volt kötve az égi szférákkal. És rá nem is oly sokára, az emberek kapzsikká, irigyekké váltak. Elkezdődött egy hatalmi háború ami mai nap tart. Azokban az időkben elkezdődött a ketté válás az ég és föld között. Elkezdtek az emberek mohókká és kapzsikká válni. Csúfos bukásnak lett ítélve Atlantisz. Az ottani lelkek elkezdtek szembesülni a negatív oldallal, a sötét oldallal, és saját maguk árnyékos oldalával. Idővel megtapasztalták hogy minden embernek van beforgatható oldala, ami nem a jó, és nem a nemes célt szolgálja. Ekkor rengeteg léleksérülés keletkezet, és lenyomataikat mai napig hordozzuk a lelkünk mélyén. Mikor Atlantisz elsüllyedt voltak kik megmenekültek, és voltak kik oda vesztek az Óceánba. Ennek a csúfos bukásnak van legjobban lélek szinten lenyomata. Hordozzuk azokat a lenyomatokat és legfőképp a magatehetetlenség, kétségbe esés, "rossz irány váltás" érzését. Ami mai napig kihat. Akkor és ott nagyon sok Fényküldött odaveszett, és a sötétének kezdett szolgálni. Rengeteg szertartást végeztek, és rengeteg mágiát hajtottak végre annak érdekében hogy meghódítsák az egész világot és uralmuk alá hajtsák az emberiséget. Ez most sincs másképp. Csak az idő haladt. Teltek múltak az évszázadok és az emberek rengeteget reinkarnálódtak. Szinte egy program szerűen futott újra és újra azok a lélekélmények amiket Atlantiszba szereztünk. Csak mindenkinek más és más léleksérüléssel kellett szembesülnie.Így ahogy telt -múlt az idő rengeteg emberrel találkoztunk és szövődtek hol erősebb és mélyebb lélek kapcsolatok, hol pedig olyan emberekkel sodort össze az ég minket akik nagyon keményen tanítottak bennünket. Megaláztak, megcsaltak, megvertek, megloptak stb.... Vagy épp fordítva és ez folytatódott hosszú- hosszú végtelennek tűnő cikluson át. Mire elérkeztünk a jelen időszakhoz.A jelen időszak és az elmúlt évek mind végig azt tanították nekünk , legfőképp azt mutatva hogy tegyük le legrégebbről hozott léleksérüléseinket. Végre oldozzuk fel magunkban mindazt amelyet ezer évek óta hordozunk magunkban.De még mindig úgy érzem hogy itt a jelenben még mindig nagyon sokan nem tudnak egyszerűen szembenézni önmagukkal, a múltjukkal. Annyira mélyre égtek a sebek hogy nem mernek egyszerűen még tudomást sem venni róla, pedig már nem tudja hogy mutatni az élet hogy nézd van jó is. Mutatom, látod? Látod hány ikerláng pár talált egymásra? Látod hogy hány lélekkapcsolat köttetett örök barátságot? És még sorolhatnánk.Itt lenne most már az ideje hogy letetted a múltat. Addig ne várd a nagy szerelmet, és a csodákkal teli életet amíg Te nem teszel érte, és nem készülsz fel lelkileg a sok jó befogadására. Amíg cipeled és gombóc van a torkodban, amíg feszít a mellkasod a fájdalomtól, és legszívesebben csak üvöltenél kínodban, addig ne várd hogy jó lesz minden, és a gondok maguktól felszívódnak egyik pillanatról a másikra.Jelen időszak (inkarnációnk) magában hordozz egy fajta "megváltás"(i) folyamatot mely a kitisztultabb lélek érezhet csak ugyan még. De mind e közben érezzük hogy az egyik legnehezebb ciklus is ez mely a legnehezebb, legmélyebb karmikus kapcsolódásokat is magában foglalja. Így a léleknek most már nincs más választása mint hogy szembenézzen a legsötétebb oldalával, a legnagyobb félelmeivel, és a múltja összes árnyékával.Ha ezt megteszi, akkor van rá jó esélye hogy az úgy nevezet "aranykorba" belépjen. De az aranykort nem kívül kell keresni hanem lélekszinten. Ahhoz hogy megint Lemúriába érezhesse magát a lélek,ahhoz át kell mennie a legrögösebb úton is hogy vissza találjon önmagához, és utána meg tudja élni a minden napjaiban azt a lét állapotot amire úgy várt.A jelen időszakban a léleknek megadatott MINDEN esély arra hogy tiszta lappal kezdjen, mindent felülírjon!Reméljük evvel a kis írással segíthettünk felnyitni az alvó szemeket és végre egy kis reményt önteni a szívekbe.Tegyél még ma magadért, hogy holnap egy szebb jövő várhasson. Ez is csak Rajtad múlik senki máson.

Szeretettel: Kata

Elérhetőségem: lelekkristalyok333@gmail.com 

kép: pinterest 

Minden jog fenntartva 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el